A Mediawave Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány és a Somogy Természetvédelmi Szervezet idén nyáron is megrendezi közös alkotótáborát Somogyfajszon, a Nyári Berek programsorozat keretében. Az esemény kiemelt programja egy intenzív filmes műhely, amely a Kund kastélyban és annak természetvédelmi környezetében valósul meg.

A műhely célja, hogy a résztvevők saját rövidfilmeket hozzanak létre a természet közelségében, közösségi műhelymunka keretében. A programra filmes előképzettség nélkül is lehet jelentkezni. A résztvevők forgatócsoportokba szerveződve, mentorok segítségével dolgoznak majd az ötlettől a forgatáson át az utómunkáig. A szervezők technikai eszközöket és szakmai támogatást biztosítanak a filmes folyamat minden szakaszához.

Az oktatók között rendezők, operatőrök, vágók és hangmérnök is szerepelnek, akik tematikus kurzusokkal és személyes mentorálással támogatják a résztvevőket. A forgatókönyvírás és dramaturgia területén a kreatív történetalkotásra, karakterépítésre és filmnyelvi gondolkodásra helyeződik a hangsúly. A rendezői munkában a látásmód, a jelenetépítés és az együttműködés fejlesztése kap szerepet. Az operatőri kurzus során a természetes fények használatát, a képi kompozíciót és az intuitív kameramozgásokat sajátíthatják el a résztvevők. A vágás és utómunka során a filmek ritmusának, dramaturgiai ívének kialakítása, valamint a technikai alapok elsajátítása történik. A hangműhely a hangfelvétel és kreatív hangdesign természetben alkalmazható eszközeit ismerteti meg a résztvevőkkel. A kurzusokat Vizi Mária, Schnabel Annabella, Hargittai László „Pamacs”, Dömötör Péter, Dömötör Balázs és Jörg Tibor vezetik – mindannyian tapasztalt filmes alkotók és oktatók, akik egyaránt figyelnek a szakmai minőségre és az emberi jelenlétre.

Forrás: Mediawave

A műhely különlegessége, hogy a filmes alkotás egy természetközeli, lelassult, közösségi térben történik. A hangsúly nem a produkciós teljesítményen, hanem az alkotás örömén, a megfigyelésen és az emberi kapcsolódáson van. A hét végén az elkészült filmeket a tábor közössége számára nyilvános vetítésen mutatják be.

A filmes műhely a Mediawave Nyári Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttlét részeként valósul meg, amelynek célja az ember és természet közti kapcsolat megerősítése, az alkotás szabadságának és az önkéntes, közösségi együttlétek kultúrájának támogatása. Jelentkezni a helyek beteltéig lehet. Részletek és jelentkezés a Mediawave honlapján

Forrás: Mediawave