Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy egész életedben a zene közelében voltál. Minek a hatására döntötted el, hogy rendezel egy rövidfilmet, aminek a zene van a középpontjában?

Trailervágóként dolgozom. Amikor előzetest készítek, mindig szét kell szednem az adott filmet. Azt éreztem, jó lenne egyet összerakni is a nulláról. Szentgáli Gyurival rengeteget dolgoztunk együtt, a legtöbb előzetesnek, amit vágtam, ő keverte a hangját. Nagyon sok időt töltöttünk együtt az utómunka során, sokat nevettünk. Gyuri több hangszeren játszik, zeneszerző, a rocktól az elektronikus zenéig sokféle stílusban otthonosan mozog. Hozzám is közel áll a zene, korábban rádióztam, dj-ztem. A filmet együtt találtuk ki. Nagyon szeretjük a szuperhősöket, akiknek az a különlegességük, hogy ha bármi nehézség adódik, bevetik a speciális képességüket és megoldják a problémát. Kitaláltunk egy olyan szuperhőst, aki a zene segítségével old meg helyzeteket. A zene kultúrától, nyelvtől, életkortól függetlenül össze tudja kapcsolni az embereket. Elképesztően erős kohéziós ereje van. Mivel nagyon sok zenész ismerősünk van, azonnal tudtuk, kikkel tudnánk együtt dolgozni a filmen.


Szentgáli György az Idő Húrok című filmben


Az Idő Húrok főszereplője a zene segítségével képes utazni az időben. Mennyire állnak közel hozzád az időutazós sci-fik? Milyen filmek hatottak rád ebből a zsánerből?

Szentgáli Gyurival egy sci-fi csatornánál dolgoztunk együtt, sok filmhez készítettünk előzetest ebből a műfajból. Ebben a zsánerben minden lehetséges. Olyan, mint egy mese, ami felnőtteknek szól. Gyerekkorom óta Steven Spielberg-rajongó vagyok, szeretem Ridley Scott sötét, hideg sci-fijeinek a hangulatát és a Christopher Nolan sci-fijeiben megjelenő teret, vizuális világot. Ezen kívül közel állnak hozzám a zs-kategóriás sci-fik, akciók és trash horrorok is.

A sci-fi látványorientált és drága műfajnak számít. Mennyire érezted nehéz feladatnak, hogy ebben a zsánerben készítesz rövidfilmet?

Úgy álltunk neki a filmnek, hogy az a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a barátainkkal, akikkel együtt dolgozunk. Az Idő Húrok önerőből készült. Arra törekedtünk, hogy a vizuális élmény mellett minél nagyobb szerepet kapjanak a hanghatások és a zene is. Ebben Gyuri nagy varázsló. Igyekeztünk mindent megcsinálni, a vizuális effekt csak egy csipetnyi fűszer. Amikor egy vizuális vagy technikai kihívással néztünk szembe, jó érzés volt megtalálni rá a megfelelő embert vagy megoldást. Úgy éreztem a forgatás során, hogy ez előtt a stáb előtt nincs lehetetlen. 

 „Kitaláltam egy karaktert, aki, ha bármilyen problémával találkozik, akkor azt zenével oldja meg” – említetted egy interjúban. Nálad is gyakori, hogy egy nehezebb élethelyzetben a zene segít a túllendülésben?

A zene az egész napomat kitölti, azzal kelek és fekszem. Rengeteg rádióműsort hallgatok, készítek, sőt, sokat fel is veszek. Zenét gyűjtök, cserélek, archiválok, keresek, utánajárok. A zene más hullámhosszra kapcsol, összeköt hasonló érdeklődésű emberekkel. Tulajdonképpen időutazás.

Az Idő Húrok főszereplője egy kallódó zenész. Kiről mintáztátok?

Gyuri nem titkoltan egy kicsit magát is alakítja. Amikor alkalmazott vagy egy cégnél vagy egy projektben, meg kell felelned a megrendelő elvárásainak. Az ember sokszor végez olyan feladatot, amivel ugyan keres pénzt, de nem feltétlenül az ő ízlésének megfelelő a végeredmény. A film- és a reklámszakmában ez különösen gyakori. Sok tehetséges szakember és művész dolgozik úgy, hogy nem mindig tudja kamatoztatni a tudását, pedig rengeteg kreativitás rejlik benne. Az Idő Húrok főhőse, Gyuri egy jelképes karakter, aki reklámzenéket ír, de sokkal több van benne. Lord Bass, a földöntúli vájtfülű zenerajongó ezt nem nézi jó szemmel, ezért a főszereplő stúdióbalesetet szenved, így tesz szert a speciális képességre, mellyel olyan helyekre és időkbe utazhat, amilyen zenével épp foglalkozik. Lord Bass-t Odegnál Róbert alakítja, aki maga is sötét sci-fi világokat alkot, de mi beültettük őt egy zenével működő űrhajóba.


Odegnál Róbert az Idő Húrok című filmben


Miért Gyurit választottad a film főszereplőjének és zeneszerzőjének azon kívül, hogy régóta ismeritek egymást?

Rengeteget nevettünk együtt, amikor közösen dolgoztunk. Hozzám hasonlóan ő sem veszi véresen komolyan a világot. Minden műfajban feltalálja magát. Zenében és sound designban együtt gondolkodik. Párhuzamosan dolgoztunk a történeten és a film zenéin, egyszerre láttuk és hallottuk a jeleneteket. A többi stábtagot is korábbi filmes és zenei munkák alatt ismertem meg, ezért könnyű volt velük együtt dolgozni. Mindenki hozzátett egy kicsit a filmhez. Régen ragaszkodtam hozzá, hogy azt valósítsam meg, amit előre elképzeltem, de az Idő Húrok forgatása alatt rájöttem, hogy ha hagyom, hogy mindenki hozzátegye a saját kreativitását, abból fantasztikus végeredmény születik. Azt tapasztaltam, hogy érződik egy filmen, ha a stábtagok örömmel dolgoznak együtt.  

Milyen szempontok alapján döntöttétek el, hogy milyen zenék szólaljanak meg a filmben?

Olyan filmet szerettünk volna készíteni, amiben sokféle stílus keveredik. Hallhatók olyan aláfestő zenék, amiket Gyuri kifejezetten egy-egy jelenethez írt. Sok hip-hop szól a filmben, főleg egy olyan jelenet miatt, ami 1997-ben játszódik. Sok barátommal együtt ebben az időszakban voltunk gimnazisták és ezeket a zenéket hallgattuk. Volt egy jelenet, amihez nem akartunk meglévő zenét használni, ezért Gyurinak az volt a feladata, hogy írjon zenét a ‘90-es évek hip-hop stílusában. Példaként küldtem neki sok Onyx-ot, Naughty by Nature-t és Beastie Boys-t, amit én is sokat hallgattam és hallgatok. Olyan jól ráérzett a stílusra, hogy úgy döntöttünk, készítünk egy albumot a film zenéiből. A hip-hopon kívül többek között jazz, rock és elektronikus zenék is hallhatóak a filmben. A filmzene albumot tervezzük megjelentetni bakelitlemezen is.

Mennyi ideig tartott és milyen helyszíneken zajlott a forgatás?

A forgatás nem volt hosszú, inkább az előkészítés vett igénybe sok időt. Igyekeztünk négy nagyon sűrű napra rövidíteni a forgatási időt. Reggeltől estig forgattunk Budapesten és környékén. Az egyik jeleneten egy indiai koprodukciós partnerrel dolgoztunk együtt. Dolgoztunk többek közt Csepelen, a Duna-parton, edzőtermekben és gyártelepen. Csináltunk űrhajót padlástérből és akcióhelyszínt gyártelepből. Igyekeztünk kihozni minden helyszínből azt, amit beleláttunk. A négynapos forgatás után következett egy majdnem fél évig tartó utómunka. 

A filmben kardvívós és verekedős akciójelenetek is szerepelnek. Ezekhez profi harcművészeket és kaszkadőröket kértetek fel?

Az akciójelenet összes résztvevője hosszú évek óta harcművészetekkel foglalkozik, olyanokkal, mint a Shinkendo, a Kempo vagy a Brazilian Jiu-Jitsu. A tradícionális japán harcművészetekhez nyúltunk vissza. Szerettem volna megmutatni, mire képesek a barátaim. Mindannyian kiváló sportolók és harcművészek, akik gyerekkoruk óta ezzel foglalkoznak. Nagyon jó érzés volt szerepet adni nekik egy szórakoztató történetben. Az akció koreográfiát Kárászi Balázs sensei komponálta meg, a kardozós jelent Lajos Roland sensei vezetésével készült. Bóta Botit, a Fehér Ninját alakító kaszkadőrt Kovács Zsolt sensei tanította meg a japán szamuráj kardvívás alapjaira. Ezen kívül tonfát ragad Molnár 'Doki' György sensei is. Óriási köszönettel tartozom nekik ezért.


Az Idő Húrok hivatalos bemutatója május 23-án lesz egy kiállítással és koncertekkel egybekötött eseményen. Hogyan jött az esemény ötlete?

Maga a film is egy összművészeti projekt eredménye. A stábtagok a zene, a vizuális művészetek és a sport területein tevékenykednek. Sokkal több zenét készítettünk a filmhez, mint amennyit felhasználtunk. Mivel a bemutató helyszínéül szolgáló Dante Közösségi Alkotótér színpaddal és kiállótétérrel is rendelkezik, úgy döntöttünk a vetítés után lesz koncert is. Szentgáli Gyuri szerzői estjén hallhatóak lesznek filmzenék és saját dalok. A filmben szereplő Rostás Ábel anime karaktereket rajzol. Az ő grafikái, valamint az Idő Húrok animátora, Pálfai Lili, továbbá Stark D. Zoltán fotós munkái is láthatóak lesznek az eseményen egy mini-kiállítás keretében. 

A tervek szerint hol láthatja még a közönség a filmet?

A tesztvetítésen az derült ki, hogy a gyerekeknek különösen tetszik az Idő Húrok. Ami a negyvenes éveikben járó szüleiknek sci-fi, az nekik mese. Rájöttünk, hogy tulajdonképpen készítettünk egy mesét. El tudom képzelni a filmet zenei fesztiválokon. Az Idő Húrok ugyan egy mese, de azt üzeni, hogy ha tehetséges vagy valamiben, akkor használnod, fejlesztened kell a képességedet, így teheted jobbá a magad és a környezeted életét. Szeretnénk, ha a film és ez az üzenet minél több emberhez eljutna. A fesztiválok mellett örülnénk, ha megtalálná a helyét a streamingszolgáltatók programjában. Akárcsak a filmzene album a gyűjtők lemezei között.

„Én úgy látom ezt a projektet, mint egy kisgyereket, akivel állandóan foglalkozni kell.” – mondtad egy interjúban. Mit érzel most, hogy elkészült a film és hamarosan a közönség elé kerül?

Valóban sokat foglalkozom vele. Azok után is, hogy elkészült. Jelenleg a film promócióján dolgozunk. Nagyon örülök, hogy elkészült, jó volt ezen a filmen dolgozni. Élveztem az egészet, azért foglalkozom vele most is. Ez nekem egy éveken át tartó utazás volt technikai megoldások, új tapasztalatok és munkamódszerek között. Rengeteget tanultam és szerencsém volt megismerni egy csapat elképesztően tehetséges embert, akik nélkül ez a film nem lenne ennyire színes. Köszönöm nekik ezt az utazást!

 

Mi a legfontosabb, amit filmesként megtanultál ebből a munkából?

Azt, hogyha egy jó csapat vesz körül, nincs lehetetlen.

Vannak újabb filmes ötleteid?

Az Idő Húrok előtt elkezdtem dolgozni a FILC című zenei dokumentumfilm-sorozaton, ami a budapesti hip-hop szcéna szereplőiről, táncosokról, graffitisekről, DJ-kről szól. Azt hittem, egy év alatt elkészül a film, de végül három lett belőle. Most, hogy elkészült az Idő Húrok, szeretném folytatni ezt a zenei dokumentumfilm-sorozatot.

 

Az Idő Húrok premierjét május 23-án 18:00-tól tartják a DANTE Közösségi Alkotótérben, kiállításmegnyitóval és koncerttel egybekötve. Részletek az eseményben.